2022. március 19. 12:00
A negyedik Pfizer illetve Moderna oltás hatékonyságáról jelent meg tanulmány az Omicron-hullám idejéből.
2022. március 19. 11:13
Győr | A Vaskakas Bábszínház a Bábszínházi Világnap alkalmából szervezett Tavaszi Bábparádé programjához kapcsolódóan március 20-án, azaz vasárnap 6 óra és 20 óra között lezárják a bábszínház Czuczor Gergely utcai épülete előtti teljes útszakaszt. Ez azt jelenti, hogy a Bajcsy-Zsilinszky út felől zsákutca lesz. A Czuczor G. u. 32. és 34. sz. épületek előtti 6 parkolóhely ebben az időszakban nem használható.
2022. március 19. 10:56
Nickelsdorf | A hegyeshalmi határtól pár száz méterre koncertezett már a Metallica, a Red Hot Chili Peppers, a Pearl Jam, a Prodigy, a Limp Bizkit és a Green Day is, idén júniusban az amerikai Foo Fighters a húzónév a nickelsdorfi Novarock fesztiválon. Csütörtökön bejelentették, idén végre újra megrendezhető a fesztivál.
2022. március 18. 18:30
Magyarország | Már nemcsak a maszk elhagyását engedélyezik az idén érettségizőknek, de két év után még a létszámstopot is eltörölték – figyelt fel az Eduline portál az Oktatási Hivatal legfrissebb tájékoztatójára.
2022. március 18. 17:30
Győr-Moson-Sopron | „Önkéntesünkkel hazahoztuk a kis Szimonettát! Az édesanya és a baba is jól van. Jó egészséget kívánunk mindenkinek!” – írta a Vöröskereszt. A Győr-Moson-Sopron megyei segélyszervezet a máltaiakkal együtt alapvető szerepet vállal az ukrajnai menekültek fogadásában és ellátásában.
2022. március 18. 16:30
Győr-Moson-Sopron | A megyei szakszervezet azt állítja, sok magyar tankerületben – köztük Győrben és Sopronban is – le akarják dolgoztatni az elmaradt napot azokban az iskolában, ahol egyetlen gyereket sem vittek iskolába a szülők. Neubauer Tamás megyei szakszervezeti elnök szerint ez nonszensz. Sajnos – mint mondja – megjelent az iskolákban a nyomásgyakorlás, a verbális agresszió és a tényleges fenyegetőzés – summázza a sztrájk harmadik napján az elnök.
2022. március 18. 16:00
Magyarország | A 10. héten a 3-5 évesek között volt a legmagasabb a megbetegedési arány, az átlag három és félszerese.
2022. március 18. 15:00
Magyarország | Még egy hétig, jövő péntek délután 4 óráig lehet kérni a külképviseleti névjegyzékbe vételt, valamint az átjelentkezéssel szavazást. A látássérültek Braille-szavazósablont igényelhetnek.
2022. március 18. 14:00
Napjainkban már szinte népbetegségnek számít az allergia és az asztma, a betegek száma évtizedek óta emelkedik és csak lassan kezd tetőzni. Közismert, hogy a parasztgazdaságok tudják a legjobb védelmet nyújtani az allergia ellen, most az is kiderült, miért.
2022. március 18. 13:30
Balaton | Magyarország egyik legszebb és egyben legnépszerűbb biciklis túraútvonala a 205 km hosszú Balaton körüli kerékpárút, amely a NIF Zrt. Beruházásában mostanában válik korszerűbbé és biztonságosabbá. A munkálatok jelenlegi állásáról tett közzé beszámolót a társaság.
2022. március 18. 12:49
A történetek főszereplői egyidősek, egyiküknek egy kakakós csiga, a másikuknak egy szalonnadarab akadt a torkán. Szinte egy időben.
2022. március 18. 10:32
Révkomárom | A Tatra mozi előtti sétányt díszíti a 2007-ben elhunyt színész csillaga. A leleplezésen Rudolf Péter színész, rendező, valamint Kaszás Attila családtagjai is részt vettek.
2022. március 18. 09:45
Győr-Moson-Sopron | Csütörtökön 3322 új fertőzöttet igazoltak Magyarországon, Győr-Moson-Sopron megyében pedig 167 beteget találtak. Mindkét szám kétszer akkora, mint előző nap.
2022. március 17. 17:29
Győr | A szennyvíz SARS-CoV-2 koronavírus örökítőanyagának koncentrációja országos átlagban az előző hetekhez képest enyhén csökkenő tendenciát mutat – állapította meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
2022. március 17. 16:48
Sopron | Húsz pedagógus három napon át sztrájkol a soproni Deák téri iskolában. A tankerület más iskoláiban is vannak munkabeszüntetések, egyházi fenntartású intézményekben pedig támogató kollégák.
Legfrissebb
- 5 órája Mit főzzek? Lasagnét!
- 6 órája Mi legyen a könyvtár új közösségi terében?
- 7 órája Ezek most a legolcsóbb új autók
- 8 órája A választásról számokban
- 9 órája KVÍZ: Mibe nem üt a mennykő?
- 10 órája Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- 11 órája Az ETO két fronton is a képernyőn
- 12 órája Figyelem, közeleg a határidő: adjon egy plusz egy százalékot!
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét
- Pannon-Víz: új címen, de a régi helyen
- Az oroszlánnak ma a társasági élete kerül előtérbe
- A napsütés lesz a jellemző a héten
- Figyelem, közeleg a határidő: adjon egy plusz egy százalékot!
- Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- Az ETO két fronton is a képernyőn
- KVÍZ: Mibe nem üt a mennykő?
- A választásról számokban
- Már vidéken is 30,8 millió forint kell az első lakáshoz
- Ünnepi információk – május 20., pünkösdhétfő
- Tudja, minek az ünnepe pünkösd?
- Egyre tovább élnek az emberek
- Infláció: Magyarország még mindig az élmezőnyben
- Jövőre Győrben rendezik a maratoni kajak-kenu világbajnokságot
- Csökkent a Graboplast bevétele
- Nagyon színes a mai sportkínálat
- Az autópályán is oltottak a tűzoltók – ez történt a múlt héten
- A rák ma érzelmileg kiegyensúlyozottabb lehet
- Mérje le a rollerét, hogy megtudja, kell-e kötelező biztosítás
- Már vidéken is 30,8 millió forint kell az első lakáshoz
- Marco Rossi keretet hirdet az EB-re
- KVÍZ: Mi a fővárosa ennek az országnak?
- Haragosára küldte a sexéhes netezőket
- Újabb ranglistán szerepel a Széchenyi