Haza és nagyvilág

Folytatódik a települések fásítása

Mecsér | A nagy érdeklődésre való tekintettel jövőre is folytatódik az Országfásítási program részeként még 2020-ban meghirdetett Településfásítási program – mondta Nagy István agrárminiszter Mecséren.
Somodi Géza

2024. április 26. 17:00

fásítás
Minden facsemetéhez támasztó karót, takarómulcsot és védőrácsot is biztosítanak a szakszerű ültetéshez. - Fotó: Facebook/Nagy István

A tárcavezető a program tavaszi ültetési időszakának zárása alkalmából elmondta, hogy az Agrárminisztériumban már megkezdődött az előkészítés, a tervek szerint a következő ütemben első körben azok a 10 ezernél kevesebb lakosú települések igényelhetnek majd fákat, amelyek eddig még nem nyertek.

Nagy István emlékeztett, hogy az elmúlt három évben 46 ezer sorfát ültettek el 1500 településen. Az idén is két ütemben ültetnek, tavasszal és ősszel.

Az idei jelentkezési időszakban egy nap alatt, háromszoros túljelentkezés mellett fogyott el a rendelkezésre álló tízezer sorfa, amelyből a tavaszi ültetési időszakban 4000 darabot, az ősziben pedig 6000 darabot osztanak ki, valamennyi vármegyében. Ahogy korábban, úgy ezúttal is minden fához támasztó karót, takarómulcsot és védőrácsot biztosítanak a szakszerű ültetéshez.

Győr-Moson-Sopron vármegyében 39 település pályázott sikeresen az idei programban, összesen 543 fát ültetnek. Ebből a tavaszi ültetési időszakban 226 darabot.

Nagy István kiemelte, hogy a negatív erdőtelepítési trendet megfordították, és az Országfásítási program 2019-es meghirdetése óta 43 700 hektár új erdő telepítésére nyertek pályázati forrást a magyar gazdák. Öt év alatt több mint 180 millió új fával gyarapodtak az erdők.

A kormány kezdeményezésére 2020 óta évente minden újszülött után legalább 10 fát ültetnek, csak az Újszülöttek erdői már több mint 4 millió facsemetét nevelnek szerte az országban.

Az agrárminiszter hangsúlyozta: a kormány elkötelezett annak érdekében, hogy több és jobb minőségű erdő legyen Magyarországon, ezért a Közös Agrárpolitika részeként a korábbi költségvetési időszaknál háromszor nagyobb, összesen 310 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre a magyar erdők fejlesztésére. Kijelentette, a munkát folytatni kell, segítve, támogatva a meglévő erdők megőrzését is, a cél továbbra is az, hogy az ország fával borított területei 27 százalékra nőjenek.

Csaplár Zoltán Imre, Mecsér polgármestere arról tájékoztatott, hogy a Településfásítási program részeként a szigetközi településen 30 gömb szivarfát ültetnek el. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kvíz

KVÍZ: Melyik megyeszékhelyről van szó?

labor

Építőipari innovációt vizsgálnak a Széchenyi-egyetemen

sport

A nap kérdése: PSG vagy Dortmund

JÉGER

Működésbe lépett a jégelhárító rendszer, károkat előzött meg a megyében is

hori

A baknak ma érdemes a hosszú távú célokra összpontosítania

szerviz

Autószervizeket ellenőriztek, két feketén dolgozó is lebukott

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.